A legtöbb laikus a horgászt a következőképpen képzeli el: adva van egy bot, aminek egyik végén egy horgász, másikon pedig úszó, horog és giliszta foglal helyet. A „tájékozottabbak” ismerik a fenekező horgászt is, de ezzel ki is merül a velünk foglalkozó tudomány.
Pedig ha tudnák! A módszereknek, akárcsak a felszereléseknek igen széles skálája terjedt el kis hazánkban. De minden módszertípuson belül is számtalan variáció van (gondoljunk csak itt a fenekező szerelékek változatos palettájára). Aki egy módszerrel horgászik, az nem is tudja, mit veszít az életéből, hiszen a horgászat lényege a szórakozás lenne; szórakozni pedig minél sokoldalúbban jó.

Horgászmódszerek:
Fenekező horgászat I Úszós horgászat I Pergető horgászat I Műlegyező horgászat I Egyéb módszerek I

Fenekező horgászat

Olyan békés halaknak kínálhatjuk fel így a csalit, melyek az iszapot túrva szedegetik fel a táplálékot, de a ragadozók között is több olyan faj van, amely többnyire a vízfenék közelében keresi a táplálékot.

A fenekező készség igen egyszerű, fontos alkatrésze a súly, amely sokféle alakú, fajtájú, nagyságú lehet. Szerelhetjük egy, kettő vagy három horoggal, bár a többhorgos szereléknek megvan a maga hátránya (elakadásveszély). Érdemes a fenekező szereléket már otthon összeállítani, külön-külön szereléktartó létrán szállítani, így egyszerűbb hozzáfogni a horgászathoz.

A súly (mely lehet ólom, etetőkosár, tirolifa) lehet csúszó vagy fix. Amennyiben csúszóra szereljük, szükség van ütköző közbeiktatására.
Módszertől függően kapásjelzőt használunk a fenekező horgászatnál, melyet zsinórra rögzítünk a bedobás után. Rablóhalazáskor célszerű a kapásjelzőt mélyebbre engedni, biztosítva ezzel a megfelelő idejű nyeletést.

Speciális fenekező módszerek a feederezés és a bojlizás. Feeder- vagy pickerbotos horgászat alkalmával az érzékeny spicc közvetíti a kapást. Rendkívül kifinomult módszer, kora tavasszal például szinte csak ezzel van esélyünk a sikerre.

A bojlizás egyre elterjedtebb hazánkban, sokan specializálódnak kizárólag erre a módszerre. Lényege, hogy folyamatos etetéssel egy kiszemelt területre szoktatjuk a halakat, majd viszonylag nagy méretű csalikkal (melyeknek horogra tűzése eltér a szokványos módtól, hiszen nem közvetlen a horogra rögzítjük, hanem egy vékony szálon lóg le arról) próbáljuk elejteni a kifejezetten nagy méretű halakat.

A fenekező horgászat igen kényelmes, kevés fáradtsággal járó módszer. Nagy előnye, hogy bármilyen mély vízben tetszőleges távolságra juttathatjuk a csalit. Legjobban állóvízben vagy lassú vízfolyásban alkalmazható.

A lap tetejére

Úszós horgászat

Úszós horgászattal a víz bármely rétegében felkínálhatjuk a csalit a hazánkban élő valamennyi halnak. Lényege, hogy jól kiegyensúlyozott úszót juttatunk a horgászhelyre, a kapást pedig az úszó mozgása jelzi.
Fontos, hogy megfelelő nagyságú és alakú úszót válasszunk, hiszen a gyakorlatban szélsőséges változatok is előfordulnak.

Az úszó kiegyensúlyozottsága azt jelenti, hogy az úszónak el kell bírnia a ránehezedő terhelést (ólom, forgókapocs, horog, csali), ugyanakkor ne nyúljon belőle a víz fölé nagyobb rész, mint amennyi a kapás jelzéséhez szükséges, hiszen ekkor nem elég érzékeny a szerelékünk.

A jó kiegyensúlyozottság és érzékenység, elsősorban a békés halakra horgászva elengedhetetlen feltétel. A ragadozó halakat kevésbé érzékeny szerelékkel is kapásra lehet bírni.
Az úszó kétféle módon erősíthető fel a zsinórra: rögzítve vagy csúszón. Az előbbit inkább csak sekély vizeken, illetve spiccbotos horgászatnál használjuk, mély vízben viszont elengedhetetlen a csúszó úszó. Az utóbbinak az is nagy előnye, hogy az úszó dobáskor lecsúszik az ólomig, így dobáskor az úszó és az ólom együttes tömege érvényesül.

A lap tetejére

Pergető horgászat

Pergető horgászattal nagy vízterületet horgászhatunk le, ez megkönnyíti a jó horgászhelyek és az akadályok, kövezések pontos megismerését. Lényege, hogy különböző műcsalikkal mi keressük meg a hal tartózkodási helyét, illetve megfelelő vontatással kapásra bírjuk azt. Magas színtű művelése pontos halismeretet követel, mert a műcsali és a horgászhely kiválasztásánál tudnunk kell, hogy melyiket hol használjuk, és miképpen vezessük azt a víz egyes szakaszain.

A felszerelés kiválasztásánál figyelembe kell vennünk, hogy a felszerelés fokozott terhelésnek van kitéve. Felesleges spórolásra hivatkozni, inkább vegyünk drága, de minőségi felszerelést, mint hogy néhány hónap múlva új botot kelljen venni például a berágódott vezetőgyűrű miatt. Beszélnünk kell a műcsalik fajtáiról is.
A villantók fémlemezből készülnek. Két fajtájuk közismert: a körfogó és a támolygó villantók.

A körforgók működési lényege, hogy kis fülre szerelt kanállal rendelkeznek, mely a tengely körül a bevontatás sebességére forogni kezd, igen intenzív vibrációt keltve ezzel a vízben. Ez azokra a halakra lehet pozitív hatással, melyek az oldalvonalukkal kifinomultan érzékelik a víz különböző áramlásait.

A támolygó villantók inkább lusta, kígyózó-támolygó mozgást végeznek, tökéletesen szimulálják egy sérült, vergődő kishal mozgását.

A wobblerek fából, műanyagból faragott halutánzatok, melyek a testükön található segéd-alkotórészekkel (pl. terelőlemez) a víz áramlását és a vontatás sebességét kihasználva utánozzák a különféle halakat. Színezésük, fajtáik igen változatosak, az üzletbe betévedő horgász igen könnyen a bőség zavarába eshet.

A gumihalak, illetve a twisterek szilikongumiból készült műcsalik, anyaguk hajlékonyságának folytán igen érzékenyek minden mozdulatra. Nagy sikerrel használhatók szinte minden ragadozó hal horgászatánál.
Speciális szerelék az ún. balinólmos-műlegyes szerelék, mely leginkább a pergetés kategóriájába tartozik. A dunai balinhorgászatok alkalmával számtalanszor bizonyított már.

A lap tetejére

Műlegyező horgászat

Számos halfajunk fő táplálékai a víz fölött rajzó, a víz színére hulló és ott vergődő rovarok, melyek (hacsak el nem kapja őket egy hal) eláznak, majd a víz továbbsodorja őket.
A pisztrángfélék, továbbá küsz, a vörösszárnyú keszeg, a jászkeszeg, a domolykó ezekből szerzi meg táplálékának javarészét. De a balin is rávág a vizen úszó nagyobb rovarra, lepkére, szitakötőre. Számos hal elfogyasztja az egyes rovarok vízbe rakott petéiből kifejlődő lárvákat is, amelyek vízben töltött életük folyamán egyre fejlettebb alakot érnek el, míg teljesen kifejlődve elhagyják a vizet.

A műlegyes horgászat folyamán a vízből kikelő és a víz színére hulló, vagy az elázott és vízfolyással tovasodort rovart, szitakötőt, lepkét, szöcskét, a vízben élő és mozgó lárvát, nimfát utánzó mesterséges csalival, különböző nagyságú, alakú és színű műléggyel igyekszünk horogra csalni a halat.

A műlegyes horgászatnak külföldön nagy irodalma van. Hazánkban a természeti adottságok miatt csak korlátozottan lehet pisztrángra legyezni. Mégis érdemes megismerni a legyezés alapelveit, nemcsak azért, mert ez hozzátartozik az általános horgászművészethez, hanem azért is, mert a szerényebb pisztrángozó lehetőségek mellett (néhány kisméretű halunkon kívül) a domolykó, a jászkeszeg és főképpen a balin jól ugrik a műlégyre.
A műlegyet a zsinór tömege és a bot rugalmassága révén sajátos "ostorozó" mozgással viszonylag nagy távolságra lehet hajítani. Ehhez azonban elengedhetetlen a műlegyes készség egyes alkatrészeinek (főképpen a botnak és a zsinórnak) tökéletes összhangja. Érthető tehát, hogy a műlegyezésben sikerült ezt az összhangot egységes nemzetközi szabványban (AFTM) rögzíteni.

Száraz léggyel olyan halakra horgászunk, amelyek a víz fölött röpködő vagy a víz színére hullott és ott vergődő rovarokra vadásznak. Ilyenkor többnyire a vízben gázolunk, és a legyet felfelé dobjuk a vízfolyással szemben. Az előke végére kötött egyetlen műlegyet többnyire látott halnak kínáljuk fel.

Nedves léggyel vagy nimfával való horgászat közben az elázott és az örvénylő vízfolyás által tovasodort rovarokkal, a vízben élő rovarok álcáival táplálkozó halaknak kínáljuk fel a műcsalit. Nedves léggyel a víz színe alatt horgászunk.
Használhatunk streamert is, mely kishalat, halivadékot utánoz, becsapva ezzel az óvatlan ragadozókat.

A lap tetejére

Egyéb módszerek

A mártogatás-tapogatás nem fenekezés, hiszen a csali állandó mozgásban van, de pergetésnek sem tekinthető, mert élő hallal horgászunk, azt is csak néhány méterre bevetve, s lassú emeléssel-süllyesztéssel, a víz áramlásait kihasználva kínáljuk fel a csalit a süllőnek, csukának.

A kuttyogatás a legnagyobbra növő halunk, a harcsa különleges fogási módszere, mert az egyetlen halunk, mely a kuttyogtató által gerjesztett hangra reagál. Bizonyos időszakokban a harcsát kuttyogatással támadásra ingerelhetjük. Tulajdonképpen mártogató horgászat sajátos felszereléssel.

A mormiskázás a műcsalival való horgászat egyik speciális változata. Keletre tőlünk nagy tömegekben űzik, főképp a téli hónapokban, a befagyott tavak jegén, apró lékek mellett üldögélve. A mormiska parányi,
5-12 mm-es csepp alakú egyágú horoggal szerelt műcsali, mely főképp a parányi rákféléket utánozza. Szokatlanul rövid, csupán 400 mm hosszú, hajlékony bottal művelik, a csalit állandó mozgásban tartva végigkutatják a víz rétegeit.